A vezetőkről

Karl Anikó

 Szociológusként végeztem, mert gyerekkorom óta a társadalom világa érdekel.

A társadalmak, kultúrák, gazdaságok és alrendszereik kapcsolatát, működését próbálom megérteni, hogy ezek hogyan hatnak az egyénekre és az egyének hogyan tudnak ezekben jól, sikeresen működni.

A szervezetfejlesztések folyamatában és a készségfejlesztő tréningek, workshopok során az egyik leküzdendő akadály az, amit Tolsztoj is megfogalmaz: “Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát.”

Manapság azonban talán még inkább igaz, hogy – a gyorsan változó környezetben – nehéz, ha nem lehetetlen rugalmasan, sérülés nélkül alkalmazkodni a világhoz különböző szerepeinkben, ha belül nem erősítjük meg magunkat ehhez megfelelően, ha nem bővítjük azt a működési repertoárunkat, melyet megtanultunk, begyakoroltunk, ismerős és kedvenc, de nem feltétlenül működik minden helyzetben.  

A pszichodrámát találtam a rengeteg fejlesztő módszer között egy olyan világlátásnak és készségeket erősítő eszköznek, mely az egyént a kipróbálással és megéléssel, azaz akció-emóció-kognícó egyensúlyával képessé teheti arra, hogy meg is tegye azt, amit megtehet. (Gandhi után)

S mi segít engem abban, hogy megtaláljam, mi az, amit megtehetek?

A családom, a gyerekek, akik körülvesznek, a közös játék és hülyéskedés, a barátaim, hogy tudunk magunkon nevetni, zseniális színházi előadások, népzenészek, a kortárs tánc és irodalom világa, a tanáraim és mindazok, akiktől saját véleményt, gondolatot hallok és bátrak ahhoz, hogy a saját útjukat keressék és járják. Bátrabbá és kreatívabbá tesz, hogy ismerhetem őket.

Morvai Csaba 

"Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás,

 s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban,

amikor útrakel." - Márai Sándor

 

            Az én hazatérésem harmincadik születésnapom után néhány héttel vette kezdetét, amikor először mentem el egy pszichodráma csoportba, és első protagonista játékomban feltört belőlem tíz évvel azelőtt elvesztett apám hiányának minden el nem hullajtott könnye. A pszichodráma színpadán búcsúztam el apámtól úgy, ahogy az életben ezt nem tehettem meg. Nehéz volt elmondani neki mindazt, ami oly régóta nyomta a szívemet. Fájt. Utána könnyebb lett.

A kimondatlan szavak terhe lekerült rólam, és megtapasztaltam, hogy lehetőségem van az érzelmi sebeim gyógyítására és a változásra. Elkezdődött az utazásom.         

            Az elmúlt kilenc évben, a pszichodráma mellett az önmegismerés sokféle ösvényén vezetett hosszabb-rövidebb ideig utam. Tanultam polinéz alapokon nyugvó Ma-Uri masszázst, amit lelkes ismerőseimen most is gyakorlok, részt vettem táncterápiás, bodywork csoportokon, jóga és meditációs kurzusokon, pszichológiai workshopokon, miközben próbálok megismerni minden olyan módszert, elméletet és gyakorlatot, amit az életem jobbá tételéhez használni tudok.